Miért akarjuk sokszor azt, amit mások is? Mert ezzel elkerülhetjük, hogy kilógjunk a sorból, hogy magyarázkodni kelljen, miért akarjuk másképp. Továbbá azért is, mert hajlunk arra, hogy kapaszkodókat keressünk, hogy legyenek olyan csapásirányok, amelyek biztonságot adnak, mert már sokan próbálták, így gyorsan elhisszük, hogy akkor nekünk is jó lesz. Az is megfontolandó, hogy az emberekben bizonytalanságot kelt, ha valaki merőben más utakat jár, mert ezzel megkérdőjelezi az addig kialakult szokásokat, és emiatt megítélik. Ha meg szeretnéd őrizni az egészséged akkor a Dr. Steinberger 5 napos Fitness program neked lett kitalálva ez egy pompás méregtelenítő csomag. Online áruházunkban most még jobb áron elérhető. Az emberek nagy része mások megerősítő és elismerő visszajelzéseire épít, azoktól teszi függővé, hogy mit gondol magáról, éppen ezért nem meri megkockáztatni, hogy kirekesszék amiatt, mert a saját céljait követi. Inkább hajlandó lemondani a vágyairól, mint hogy esetleg negatív megítélés alá essen. Ez azonban veszéllyel jár. Egyrészt mert állandó hiányérzetet okoz: hogyan is éreznénk, hogy kiteljesedünk, hogy megvalósítjuk önmagunkat, ha nem is azokat a célokat érjük el, amikre valójában vágyunk? Miért is lenne meglepő, hogy folyamatosan elégedetlenkedünk, annak ellenére, hogy rengeteg mindenünk van, ha azok éppen nem olyan dolgok, amiket magunkénak érzünk? Másrészt, ha a döntéseinket nem az érzéseink és a letisztult céljaink sugallják és határozzák meg, hanem a külső megerősítések és elvárások, akkor fennáll a veszélye, hogy a nagy megfelelési lázban elveszítjük önmagunkat. Egy idő után már nemcsak azt nem tudjuk majd, hogy hogyan döntenénk, vagy mit szeretnénk másoktól, hanem azt sem, hogy kik vagyunk valójában, és mitől érezzük sajátnak az utunkat.
A gyömbér (Zingiber officináié) mint gyógynövény már a korai szanszkrit szövegekben feltűnt, az ajurvédikus orvoslásban pedig erőteljesen melegítő hatású, univerzális gyógyszerként szerepel. A testsúlykontroll vegán kapszula is tartalmaz gyömbért, ez remek választás ha fogyni van kedved. Online áruházunkban szeretettel várunk a nap hét napján, klikk ide még a mai napon!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése